KECSKEMÉTI KORTÁRS MŰVÉSZETI MŰHELYEK
NONPROFIT KFT

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. elődjét, a Bács-Kiskun Megyei Nonprofit Kft-t 2011. szeptember 30-án 2011. december 1-i hatállyal hozta létre a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés.

A gazdasági társaság három önálló művészeti műhely, a Forrás című folyóiratot megjelentető Forrás Kiadó, a Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Zománcművészeti Alkotóműhely munkáját fogta össze. A gazdasági társaság működtetését 2012. január 1-től Kecskemét Megyei Jogú Város vette át.

2013. július 1-től a társaság keretein belül végzi munkáját a Népi Iparművészeti Gyűjtemény, s ennek részeként a Katona József Emlékház.

A társaság ügyvezetője Füzi László, a Forrás folyóirat főszerkesztője. A társaság székhelye Kecskemét belvárosában, a Kápolna utca 11-es szám alatt található a Nemzetközi Kerámia Stúdió által korábban is használt ingatlanokban, a művészi alkotómunkát segítő természetes környezetben.

A közös műhelyben megőrződik a korábbi műhelyek szakmai önállósága, ugyanakkor az évtizedek során kialakult épületegyüttesek, galériák révén mód nyílik számos más művészeti ág bemutatkozására is. Így hosszabb távon, a korábbi tevékenységeket megőrizve egyfajta kortárs művészeti központ kialakítására is lehetőség nyílik.

Reméljük, hogy a szervezeti átalakulás ezekben a Kecskemét és az ország számára is fontos műhelyekben nem csupán a korábbi tevékenységi körök megőrzését segíti, hanem megújulásukhoz és a közönséggel való kapcsolatuk gazdagodásához is hozzájárul.

A társaság kiemelkedően közhasznú tevékenységet végez, üzletszerű gazdasági tevékenységet a közhasznú tevékenysége elősegítése érdekében folytat.

FORRÁS KIADÓ

6000 Kecskemét, Kápolna u.11.
dr. Füzi László főszerkesztő
www.forrasfolyoirat.hu
e-mail: forras@forrasfolyoirat.hu
telefon:76/482-223

NEMZETKÖZI KERÁMIA STÚDIÓ

6000 Kecskemét, Kápolna u.11.
Strohner Márton stúdióvezető
www.icshu.org
e-mail: icshu@t-online.hu
telefon:76/486-867

NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰTEMÉNY

6000 Kecskemét, Serfőző u.19.
Kriskóné Dávid Mária gyűjteményvezető
www.nepiiparmuveszet.hu
e-mail: nepi.titkar@gmail.com
telefon:76/327-203

NEMZETKÖZI ZOMÁNCMŰVÉSZETI ALKOTŐMŰHELY

6000 Kecskemét, Bethlen krt. 16.
Csatainé Hollósy Katalin stúdióvezető
www.enamel-art.hu
e-mail: nzazomanc@microsystem.hu
telefon: 76/482-123

KATONA JÓZSEF EMLÉKHÁZ

Kecskemét, Serfőző u.19.
Kriskóné Dávid Mária gyűjteményvezető
Székelyné Körösi Ilona szakmai vezető.
www.nepiiparmuveszet.hu/kje.html
e-mail: nepi.titkar@gmail.com
telefon:76/327-203

“A Rendezett környezettel a Kortárs Zománcművészeti Gyűjtemény méltó bemutatásáért szakmai program megvalósítását 2019.évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.